A(z) Atlétika kategória archívuma

BUDAPEST RÉGIÓ NYÍLT FEDETTPÁLYÁS BAJNOKSÁG

Atlétáink múlt hétvégén a BUDAPEST RÉGIÓ NYÍLT FEDETTPÁLYÁS BAJNOKSÁGON jártak.

Fiatal atlétáink ismét helyt álltak immár a felnőtt korosztályban is, kisebb-nagyobb sikerrel. Ez is egy remek versenyzési lehetőség volt a számukra.

Kőhalmi Aliz, legfiatalabb versenyzőnk (2006) megközelítve a kinti eredményét 26.80 időeredménnyel szép helyen zárt, annak ellenére, hogy 200m síkfutásra nem tudtunk készülni.


Pap Gergőnek
élete első 400m síkfutása 56.80 lett, ami a 37. helyre volt elég. 800m-en pedig elmaradva egy kicsit az egyéni csúcsától, 2:13-al a 32.helyen végzett.

Hack Barnabás
szintén 400m síkfutásban indult, ahol a 40. helyet szerezte meg: 57.33 időeredménnyel. 800m síkfutásban 34. helyet szerezte meg 2:17.04.

Hidy Noémi
sérülés miatt nem tudta befejezni a hármasugró versenyt, ugyanis nem akartunk kockáztatni a korosztályos országos bajnokság előtt. Másnap azonban elindult súlylökésben, ahol döntőbe jutva a 8. helyen végzett, 9,10 eredménnyel, ami számára is egyéni csúcs lett.

Hidy Pál:
három érvénytelen ugrással, sajnos nem tudott döntőbe kerülni, mint a múltkori versenyen, azonban az ugrási kísérletei jó előjel számunkra az országos bajnokság előtt.

Makk Sára
súlylökésben a 9. helyen végzett, ahol új egyéni csúcsot elérve, jobb technikai kivitelezéssel 8.61 eredményt ért el.
Nagy Viktória Szakosztályvezető értékelése:
Gratulálok az eddigi eredményekhez, és remélhetőleg a következő versenyeken is sok egyéni csúcs fog születni.
A következő megmérettetésünk a Serdülő Országos Bajnokság lesz, ahol 16 SFAC-os versenyző fog rajthoz állni, különböző versenyszámokban, amit a gyerekek is izgatottan várnak, hiszen sok versenyző számára ez lesz élete legelső komolyabb versenye.

Gratulálok a tanítványaimnak, és további sikereket kívánok.

A hétvégi verseny előtt az egyesület ajándékkal kedveskedett a versenyző szekcióban sportoló atlétái számára. Egyesületi címeres pulóvereket adtunk át nekik és ezzel kívánunk sok sikert, továbbá sérülés mentes versenyzést kívánunk mindenkinek a 2021-es versenyszezonban.
May be an image of 25 people, people standing and indoor

Fedettpályás versenyen voltak atlétáink – GYAC Kupa

ATLÉTIKA

Elkezdődött atlétáink számára is a 2021-es év, méghozzá a fedettpályás szezon Győrben az újévi GYAC Kupával, ahol 10 versenyzőnk állt rajthoz különböző számokban. A verseny mindenki számára nagy sikert hozott, ugyanis egyéni csúcsokkal nyitottuk a szezont, és sikerült több döntős, és két dobogós helyezést elérnünk.

Kőhalmi Aliz: 60m gátfutásban egyéni csúccsal 🥈második🥈 helyen ért célba 09.41 időeredménnyel.

Makk Réka: Távolugrásban, illetve ötösugrásban indult, ahol az utóbbiban sikerült megszereznie a 🥈második🥈 helyet: 15.33-as eredménnyel. Távolugrásban elmaradva a deszkától 17. helyen végzett.

Varga Regina: Újonc korosztályban első versenyén sikerült „A” döntőbe jutnia 60m gátfutásban, ahol nagyon szép eredménnyel az 5. helyen zárta a versenyt 10.42 időeredménnyel. Távolugrásban pedig a 9. Helyen végzett 4.07 m eredménnyel.

Kovács Lara: Szintén újonc korosztályban, illetve első versenyén, távolugrásban meggyűlt a baja a deszkával, azonban két érvénytelen ugrás után, az utolsó ugrásával döntőbe került, ahol népes mezőnyben (42 fő) a 7. helyen végzett (4.25m) ugrásával. 60m gátfutásban kis rontás mellett szépen végig futva 11.04 időeredménnyel zárta a versenyt.

Kiss Ramóna: legfiatalabb újoncversenyzőnk (2009), távolugrásban a 17. helyen végzett (3.87m) eredménnyel.

Hidy Pál: Belépve az ifjúsági korosztályba, lehetősége nyílt kipróbálni a hármasugrást, ami Palkó számára meglepő sikert hozott, ugyanis 11.36-os eredménnyel a felnőttek között a 11. helyen zárt.
Pap Gergő: Idén szintén ifjúsági korosztályba lépő Gergő 60m síkfutásban mérettette meg magát, ami igaz, hogy nem az ő versenyszáma, de 8.08 időeredménye egyéni csúcs lett.

Hack Barnabás: Gergőhöz hasonlóan, Barnabás is 2005 születésű, első éves ifjúsági korosztályú versenyzőnk, 60m síkfutásban, 8.03 időeredménnyel, majdnem sikerült 8.00 belül futnia, ami nagyon jó előjel a következő versenyekre.

Hidy Noémi Natalie: Noémi hosszas sérülés után újra versenyezhet, ahol hármasugrásban 10.32 eredményével a 7. helyen zárt.

Makk Sára: Súlylökésben indult Sára, ahol kisebb technikai hibák ellenére, szépen versenyzett, ami számára is jó előjel az országos bajnokság előtt, így próbálunk minél több versenyen való részvétel biztosítani számára, hogy megszerezze a kellő rutint. Sára a versenyen 8.57 eredménnyel a 8. helyen zárt.

Nagy Viktória szakosztályvezető így értékelte a vasárnapi versenyt.:

Büszke vagyok a gyerekekre, hiszen a kinti edzések nehezítik a technikai versenyekre való felkészülést, azonban mindenki szerencsésen helyt áll, ami pozitív hatással van a gyerekek motivációjára, hiszen a szép helyezések előre viszik őket, és ez azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk.

A következő versenyünk most hétvégén kerül megrendezésre Budapesten a Syma csarnokban, ahol fiatal versenyzőink felnőtt korosztályban fognak indulni.

A fiúk 400m, illetve 800m síkfutásban, Palkó újból hármasugrásban, Noémi szintén hármasugrás, illetve súlylökésben Sárával együtt, illetve legfiatalabb versenyzőnk (2006) Kőhalmi Aliz 60m-en, illetve 200m-en méretteti meg magát a népes felnőtt mezőnyben.

Remélhetőleg idén is sérülésmentesen és eredményes zárjuk majd a fedettpályás szezont.
Szeretnék mindenkinek gratulálni és további sikeres felkészülést kívánok.