Visszatérés Sopronba: SC Sopron – Illés Akadémia – Soproni FAC

  2017.08.18. | Egyéb |  megosztás a Facebookon

Imre Szabolcs a Soproni FAC-ban folytatja pályafutását!

15 éves koráig az SC Sopronban nevelkedett, majd Szombathelyre igazolt, hogy magasabb szinten fejlődhessen. Temérdek edzés délelőtt és délután! A most 18 esztendős harkai fiatalember három esztendőn át pallérozódott az Illés Akadémia – Haladás korosztályos csapatiban. U-19-es csapatuk az országos NB 1. –es bajnokság negyedik helyén végzett. Szabi a 24 mérkőzésből 22-szer kezdőként lépett pályára a szombathelyi zöld-fehér klubban. Az Illés Akadémia gimnáziumában májusában érettségiző sportoló szívesen tért haza Sopronba, hiszen ősztől már egy bécsi egyetemen fogja folytatni tanulmányait, így a lehető legjobb választás számára a SFAC, ahol heti 5 edzés mellett tarthatja karban futball tudását és a megyei 1-es felnőtt bajnokságban izmosodhat a soproni fiatalokból álló csapatban. „Jó társaságba kerültem, remélem hasznára lehetek majd a csapatnak, és sikeresek leszünk a bajnokságban – mondta debütáló nyilatkozatában a jobb oldali középpályán és a védelemben bevethető ifjú labdarúgó.