A 19. születés napját ünneplő Füzi Soma kezdő játékosként mutatkozott be a Fertőendréd elleni bajnokin.
Fiatal soproni labdarúgóval egészült ki a SFAC felnőtt csapatának kerete. A 19. születés napját ünneplő Füzi Soma kezdő játékosként mutatkozott be a Fertőendréd elleni bajnokin.
Az ifi csapat egyik gól felelősét megkértük, hogy mutassa be magát az olvasóknak.
Soproni fiú vagyok, a Hunyadi János Evangélikus Iskolába jártam, ahonnan a 6.év után felvételiztem a Széchenyi István Gimnázium real tagozatára. Kedvenc tantárgyam a matematika és persze a testnevelés.
Ebben az évben érettségizem és jelentkezésemet a soproni egyetem gépészmérnöki szakra adtam be. Még óvodás koromban kezdtem focizni Sejber Pista bácsinál ahonnan az SC Sopronba mentem és egészen 2010-ig ott futballoztam. 12 évesen aztán sportágat váltottam. 7 éven keresztül versenyszerűen kosárlabdáztam a Soproni Sportiskolában ahol rengeteg barátot szereztem magamnak.
Testnevelő tanárom Nyikos Tivadar javaslatára 2016 őszén visszatértem a labdarúgáshoz, a Soproni FAC-ba, ahol a tanár úr az erőnléti edző. Skvaris Frigyes vezette ifi csapatban lépek pályára a bajnoki mérkőzéseken. Április végén kaptam meghívást Ágoston Zsolt vezetőedzőtől, hogy járjak a nagy csapat edzéseire is. Így kerültem a felnőtt keretbe, ahol úgy érzem el is fogadtak a játékosok. Kedvenc posztom a csatár pozíció ott érzem magam igazán hasznosnak, ahol a gyorsaságomat kihasználhatom. Jó lett volna góllal bemutatkozni vasárnap, ez most nem sikerült, de remélem ha bizalmat kapok Zsolti bácsitól, sikerül majd szombaton betalálnom a kapuba. Szeretnék minél több sikert elérni a fociban és szeretnék jól teljesíteni a SFAC 1900-nál a megye 1-ben!