Bemutatkozás

A Soproni FAC 1900 Sport Egyesület bemutatása

 

 A labdarúgó sport hajnalán Sopronban Magyarországon 1900-ban az első klubok között alakult meg a Soproni Futball Club. Az egyesület néhány év után atlétikai szakosztállyal bővült, így az egyesület neve Soproni Footbal és Atlétika Clubra módosult.  A SOPRONI FAC városunk legrégebbi, legendás labdarúgókat felmutató, népszerű klubja volt, a 30-as 40-es, 50-es, 60-as években, majd a 90-es évek második felében, amikor még a Nemzeti Bajnokság II. osztályának meghatározó klubja volt.

Mérkőzéseire ekkoriban 2-6000 fős szurkoló sereg látogatott ki a Képosztás utcai régi “textiles” stadionba. Az NB II-es klub sajnos pénzügyi okok miatt ellehetetlenült, majd visszalépett az amatőr keretek közé. Az egyesületre azonban így is a lassú halál várt, és 2002-ben végleg megszűnt. Sopron azonban nem maradhatott SFAC nélkül. A SFAC szellemiségét továbbvivő sportbarátok az elnökké választott Kocsis Tamással az élen 2004-ben „senior” klubként újjáalakították és Anger-réti SFAC néven nevezték évről évre a magyar labdarúgás legalacsonyabb 6. osztályába a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokság III. osztályába. A több szezonban is bajnoki címig jutó SFAC megfelelő anyagi források híján azonban nem lépett magasabb osztályba.

A SFAC sportegyesülete 2015 tavaszán megkereste Gőbl Gábor soproni sportvezetőt, hogy munkájával és szakmai tapasztalatával segítse megújítani a klubot.

Gőbl Gábor 7 évet töltött élvonalbeli labdarúgó klubok vezetőjeként. 6 évet a Matáv FC Sopronnál, 3 évet klubmenedzserként, majd 3 évet ügyvezető igazgatójaként, majd 1 évet dolgozott Zalaegerszegen az akkor bronz érmes ZTE FC ügyvezető igazgatójaként. A soproni élvonalbeli labdarúgás legsikeresebb időszakában a soproni csapat Dajka László irányításával bajnoki 5. helyezést, 2005-ben Pintér Attila irányításával Magyar Kupa győztes sportvállaltot vezetett.

Az önkormányzati képviselő sportvezető munkája és pénzügyi támogatásának köszönhetően a Soproni FAC 1900 SE a 2015/2016-os sportszezon folyamán sikeresen megújult és ez a megújulás egyben a folyamatos fejlődést is generálja!

Az SC SOPRON utánpótlás nevelő egyesületben a képzést befejező 19-21 éves fiatal felnőttekből álló csapat a 2015/16-os megye 3-as szezonban 29 győzelem, 1 döntetlen eredmény mellett 178 gólt szerezve és 13 gólt kapva torony magasan megnyerte bajnokságot. A csapat gólkirálya Varga Viktor Szabolcs egymaga 46 találatot ért el. A SFAC női csapata pedig a Nemzeti Bajnokság II. osztályában ért el kiemelkedő sikert, hiszen bronzérmet szereztek a lányok. A lányok sikere azonban nem várt változást hozott, hiszen a bronzérem átadó ünnepséggel egyidejűleg a női csapat, amely 7 évig a SFAC kötelékében szerepelt, kollektíven átigazolt az SC Sopron UP. egyesületbe.  A kényszerű és nem várt változás azonban nem szegte a klub vezetőinek tenni akarását és munkáját!

2016 nyarán intenzív toborzásba kezdett a klub, Skvaris Frigyes, Deák Gábor, Horváth György, Török Péter révén új edzők érkeztek az utánpótlás szakosztályba. Az összes kor csoportban immár  150 gyermeket  edzünk és versenyeztetünk. 2016. szeptemberétől U14, U 16, U 18 20 év után tért vissza a SFAC megyei serdülő és ifjúsági bajnokságokba!

A Soproni FAC 1900 felnőtt csapata a 2016/17-es bajnokságban megcélozta a megye 2-es bajnoki cím megszerzését!